Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.

Gondolom már ki vagyoktok éhezve egy jó szaftos kis bejegyzésre, mert az elmúlt másfél hétben nem igen kaptatok tőlem olyasfajtát – meghát nekem se volt sok kedvem írni.. Se magamnak, se nektek. Néha elszomorít, hogy egyes emberek a magánszférámon belül akarnak férkőzni, ami egy idő után már nagyon is kezd irritálni.
Tisztázom vannak dolgok, amik csak rám tartoznak, mint például miért zárult le ez meg az.. Csak mert. Ne feszegessétek. Úgysem válaszolok a kérdésetekre. [: Nagy hatással volt rám egy könyv, ami alapműveltség minden koroszály számára. Lehet ha elolvasnátok megváltozna a véleményetek a világról.

” – Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít – mondta a róka.
- Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek.
Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél.
De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik.
Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.”

Ebből a pár sorból jöttem rá, miért van kevés, de igen fontos barátom. Van értelme rájuk tölteni az időm. Visszonozzák. Ne akarj közéjük tartozni. Nem úgy megy az. Minél közelebb akarsz férkőzni akarattal, annál jobban zárlak ki az életemből.

Legyen ennyi elég. Élem az életem és ha kell leírom.

Sose kérdezz, sose faggass. Nincs értelme.

~ > Wiwiien @ 2009. június 13..

31 vélemény to “Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”

  1. jajam egyetértek franko könyv…bár nekem nem holmi könyv nyitotta fel a szemem a barátokrol..hanem az élet….mikor baj van akkor ki van melletted…és most nem olyasmire gondolok hogy pl suliba falaznak valami hülyeség miatt…engem konkrétan kishiján megkéseltek és akiröl azt gondoltam hogy segit és ott fog állni mellettem a bajban az eltünt és egy olyan ember jött oda segiteni akivel párszor beszéltem életemben….

  2. mennyi minden történik veled Nono megkéselnek, elütnek izgalmas életed lehet.

  3. unatkozni nem szoktam…:D de hát egysezr vagyok fiatal..:D

  4. Ilyen az élet sajna!!!!!

  5. Unatkozni egy normális emberi lény mindíg feltalája magát !

  6. A felelősség nem kis pálya!!!!

  7. a kedvenc könyvem. és pont ma jutott eszembe, hogy megint elolvassam. mindig valami más fog meg belőle…
    a barátság.. csak úgy kialakul? először még észre sem vesszük. aztán már megváltoztathatatlan a helyzet, és elválaszthatatlanokká válunk. már aki. érdekes.. =)

  8. hmm..lehet h megveszem mert apu nemrég mondta h töltsem hasznosan a nyarat és olvassak . és hát lehet h megveszem.
    amugy tényleg sokminden történik veled nono :) éss tényleg ‘mindent’ túlélsz [ szval nem szabadulhatunk meg töled :D ]
    velem csak a suliban történik vmi érdekes :)

  9. jah mi a könyvnek a cime ?

  10. nem baj az legalább lessz mit mesélnem az unokáknak…:D

  11. hát igen :) ha megéred azt a napod is és nem hagy cserben egy barátod :) … xD

  12. csak nem….

  13. am értitek ott fent azt a jelszavas izét ???

  14. bibibiiiii. le van jelszavazva. :P

    kommentekhez meg annyit :
    az ember egy önző élőlény. ^^

  15. én többször beütöttem a jelszavamat amugy de nem ment : |

  16. amúgy a könyv címe: Antoine de Saint-Exupéry – A kis herceg

  17. :O
    ez a könyv azért sztem alapmüveltség:)

  18. nah akkor vki érti ezt a jelszavasat ?

  19. Lehetne felvilágosítást kérni a jelszóval kapcsolatban?????
    Köszönöm

  20. Vivi fltalálta magát:D lejelszavazta:D

  21. feltalálta* elnézést :)

  22. most tényleg, mi van ezzel a jelszóval? hogyan kell rá belépni?

  23. a jelszó: wiwieen, de csak egy kliens tud egyszerre belépni vele, szval ha valaki már használja, addig mást nem enged be

  24. nem az a jelszó és ne is próbálkozzatok. [: nem kell rá sehogy belépni. az rám tartozik.

  25. de ha rád tartozik, miért teszed fel netre?

  26. talán hogy emlékezzek rá?

  27. a válasz helyes xD :D
    am köszi superhero. a könyv cimét :D

  28. Teszel fel nekünk is valamit???
    Légy kedves!!!!
    Mi is emlékezni akarunk!!!! :D

  29. hát nincsmit.:D

  30. igenigen, mi is szeretnénk emlékezni ;)

  31. pffff sok perverzxD emlékezzetek myvipről ott is sok minden van neki…xD
    aztán nono vigyázz magadraxD mert ha baj van megkereslekxD és abból csak röhögés leszxDD “a barátok azért vannak hogy a reménytelenség sötét folyosóin fénnyel árasszanak el és éreztessék veled a Reményt”
    minden jót srácok/lányok

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.